A Pécsi Tudományegyetem ismét ÉlményMűhellyé változik! 300 diák, seregnyi tudós, maroknyi képzőművész, valamint drónok, robotok, kütyük, elképesztő szerkezetek és rengeteg kreatív energia egy helyen

11046256_947043315348635_8852692310365556367_n

Zsiros László Róbert a szertar.com alapítója, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karával közösen megrendezett ÉlményMűhely sztárvendége

Immár hagyomány, hogy a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara időről-időre ÉlményMűhellyé változik. De talán még soha ilyen sok helyről nem fogadtunk diákokat, mint az idei május 18-i ÉlményMűhelyen.

A műszaki felsőoktatás iránt érdeklődő pécsi középiskolások által már évek óta kedvelt ingyenes PTE-s ÉlményMűhelyeink 300 résztvevője között most a kecskeméti Bolyai János Gimnázium diákjai is jelen lesznek. Nagy örömünkre szolgál az is, hogy a pécsi középiskolák legtöbbjének diákjai mellett, mohácsi és tamási diákok is részt vesznek majd a PTE-n folyó műszaki kutatások, illetve az ÉlményMűhely matematikai-művészeti programjainak legérdekesebbjeit felvonultató rendezvényen. 

A “TERVEZD VELÜNK A JÖVŐD!” ÉlményMűhely a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán részletes programja innen letölthető!

57-DSC_8744

A diákok százait megmozgató programok mellett, a szakmai kérdések iránt érdeklődő tanárok számára is szeretnénk hasznos információkkal és kapcsolatokkal szolgálni, ezért a délután folyamán a Tehetséggondozók Műhelyére is sor kerül. Dr. Kvasznicza Zoltán, a PTE MIK általános és stratégiai dékánhelyettesének vezetésével a középiskolák és egyetemek közötti együttműködés szorosabbá tételének megoldásait, a műszaki felsőoktatás jövőjének kérdéseit, a kerettanterv és a szakképzés változásait, a duális képzés felépülésével járó kihívásokat és lehetőségeket térképezik fel a résztvevők. A tanácskozáson a pécsi tehetséggondozás olyan új szereplői is bemutatkoznak, mint például a Zsolnay Negyedben működő Zsolnay Tehetségpont vagy a Mathias Corvinus Collegium – Fiatal Tehetség Programjának pécsi irodája.

IMG_3414

Délelőtti rendezvényeinkre a jelentkezés már lezárult, de a délutáni szakmai programokra szeretettel várjuk az érdeklődőket 13.30-tól Pécsett, a PTE MIK Boszorkány úti épületének 2. emeletén, a B224-es  konferencia-termeben!

01-DSC_8351

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Blue Captcha Image
Refresh

*

Top