„Csillagászati jelenségek a matematika tükrében” – sikerrel zárult az ÉlményMűhely és a kisújszállási Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola közös programja

Az ÉlményMűhely Matematikai-Művészeti Mozgalom közreműködésével nagy sikerrel zárult a kisújszállási ILLÉSSY SÁNDOR BAPTISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA tehetséggondozó programja. A „Csillagászati jelenségek a matematika tükrében” című pályázat a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg és az iskola csaknem háromszáz diákja bekapcsolódhatott a sokszínű eseménysorozatba.

26-P1070286

“A foglalkozásokon 270 diák vett részt a nyolcadikos évfolyamon tanulóktól kezdve a szakközépiskola 12. évfolyamáig. A program két helyszínére a kisújszállási általános iskolák nyolcadikos diákjai is ellátogattak. A rövid szünetekben a tanulók megtekinthették az ÉlményMűhely utazó kiállítását, amelyben a világ legnagyobb matematikai-művészeti közössége, a Bridges Organization nemzetközi tagságának alkotásaiból állítottak ki néhányat. Ezúton is köszönjük az ÉlményMűhely munkatársainak az igényes és színvonalas előadásokat és az élményteli foglalkozások levezetését.” – írja Vígh Lajos tanár úr, az ÉlményMűhely eseményeiről szóló beszámolójában.

22-P1070262

Az ÉlményMűhely-nap programja itt olvasható.

További fotók az ÉlményMűhely Facebook oldalán: itt!

Köszönjük szépen a vendégszeretetet és segítséget az iskola minden diákjának, tanárának, különösen Szidey Szilviának, valamint a pályázat megvalósításában részt vevő kollégáknak. Nagyon örülünk, hogy ott lehettünk!

A program az NTP-MTTD-15-0008 számú pályázat keretében valósult meg. 

emmi_logo emet_logo_szines ntp_72_rgb

14-P1070200

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Blue Captcha Image
Refresh

*

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com