ÉlményMűhely BBC micro:bit program Finnországban és Magyarországon

A BBC micro:bit Alapítvány nagylelkű támogatásának köszönhetően, a KIDS INSPIRING KIDS IN STEAM Erasmus+ projekt keretében az ÉlményMűhely jelentős mennyiségű BBC micro:bit miniszámítógépet kapott. Célunk, hogy a BBC micro:bit-tel megbarátkozva, minél több diák kezdjen el programozni. Ha azt szeretnéd, hogy az ÉlményMűhely BBC micro:bit programját a Te iskoládba / intézményedbe is elvigyük, írj nekünk ide info@elmenymuhely.hu

A BBC az Egyesült Királyság MINDEN hetedik évfolyamos – azaz nagyjából 11 éves – diákjának apró számítógépeket osztott ki ingyenesen, a programozásoktatás támogatására. A BBC micro:bit névre hallgató eszközt mintegy egymillió tanuló kapta meg.

A tenyérnyi készülék egyik oldalán egy 5×5-ös LED hálót, illetve két gombot találunk, a másik oldalon pedig egy iránytűvel kombinált gyorsulásmérő, egy microUSB aljzat, egy újraindító gomb, egy Bluetooth 4.0 rádiós egység és a tápcsatlakozó kapott helyet. Utóbbihoz két darab AA-s ceruzaelemet tartalmazó foglalat csatlakoztatható. A kis számítógépet egy 32 bites ARM Cortex-M0 processzor hajtja. Az iskolai projektek során ugyanakkor az eszköz alján található kivezetések az igazán érdekesek: krokodilcsipeszt, banándugót is használhatunk, illetve a micro:bitet „kártyás” interfészhez is csalakoztathatjuk.

Amellett, hogy az eszköz programozható gombjai, illetve szenzorai segítségével a hátoldalán lévő LED háló vezérelhető, a kütyü Bluetooth-on keresztül okostelefonokhoz vagy táblagépekhez is csatlakoztatható. A diákok egy asztali PC-ről, illetve mobileszközökről is használható, webes felületen írhatnak majd egyszerű kódot a micro:bit-re, amelyet aztán USB-n vagy vezeték nélkül is továbbíthatnak rá. Az összetettebb projektekhez a kis számítógép I/O portjain keresztül olyan hasonló, de valamivel nagyobb teljesítményű eszközökhöz is csatlakoztatható, mint a népszerű Raspberry Pi vagy az Arduino mikrokontrollerek.

Az ÉlményMűhely diákcsapatainak első projektjei Finnországból és Magyarországról:

Joonatan Kuosmanen’s BBC micro:bit chess clock invention (Jyväskylä Christian School, Finland) 

Teemu Koivisto’s digital dice (Jyväskylä Christian School, Finland)

Link-ek:

BBC micro:bit homepage

BBC micro:bit homepage in Finnish

KIKS Micro:bit collaboration wiki

Anyagok:

Family guide to micro-bit

First steps with microbits for control and physical computing

Cross-curricular STEM activities with microbits

Bloodhounds and micro-bits

Köszönetnyilvánítás:

Köszönjük szépen az alábbi személyeknek és cégeknek az áldozatos segítséget, amellyel a projekt sikeréhez nap mint nap hozzájárulnak: Adrian Oldknow, Tony Houghton, Philip Meitner, Philip Moffitt, Vecsei Ákos, Szabó Ildikó, Jukka Sinnemäki, Merja Sinnemäki, Leena Kuorikoski, Mirka Havinga, BBC micro:bit Foundation, Kitronik.

 

 

Micro:bit Goes to the Theater in Finland! Experience Workshop and Jyväskylä Contemporary Theater Association’s Collaboration

Experience Workshop is getting a lot of inspiration by collaborating with Jyväskylä Contemporary Theater Association. The ‘Of(f) Humanity Project’, developed...

Experience Workshop’s BBC micro:bit program in Finland and in Hungary

Thanks for the generous support of BBC micro:bit Foundation, in the framework of the KIDS INSPIRING KIDS IN STEAM project...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Blue Captcha Image
Refresh

*

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com