Első állomás: ANK-PÉCS! ÉlményMűhely rendezvények országszerte a Nemzeti Tehetség Program támogatásával

G2foto_0001_WS130137_anfr

A Nemzeti Tehetség Program felhívásán nyertes pályázatok keretében az ÉlményMűhely az ország több iskolájába is ellátogat, programjainkon többszáz diák vesz részt. A Nemzeti Tehetség Program elemeként megrendezett ÉlményMűhelyek sorát 2015. május  26-án az ÉlményMűhely Mozgalom kezdeteinek helyszínén, a pécsi Apáczai Nevelési Központban (ANK) indítjuk el, 270 diák részvételével.

Művészet és matematika a Fény Nemzetközi Éve jegyében

Vladimir Kolejcsuk, a Nemzetközi Szimmetria Egyesület tagjának alkotása

Vjacseszlav Kolejcsuk, a Nemzetközi Szimmetria Egyesület tagjának alkotása

Pethő József, az ANK főigazgató helyettesének megnyitója után Dr. Darvas György, fizikus és filozófus, a Nemzetközi Szimmetria Egyesület alapítója és tiszteletbeli főtitkára a Fény Nemzetközi Éve jegyében adja meg rendezvényünk alaphangját. A Tükröződések: fény és szimmetria a művészetben és a tudományban című képes nyitóelőadást izgalmas műhelyek sora követi.

Vecsei Ákos villamosmérnök, robotikus Fény és technológia: fényérzékeny “Re-Botok” háztartási hulladékból című műhelyén a gyerekek egy újszerű robot építőkészlet segítségével építhetnek újrahasznosítandó anyagokból guruló, lábakon járó, zenélő, harcoló robotokat, amelyek a fényhatásokra reagálnak, és amiket a diákok akár saját mobiltelefonjukkal vagy egy egyszerűen elsajátítható számítógépes programmal irányíthatnak, programozhatnak is. Nem kell hozzá más, mint a kreativitás, fantázia és néhány üres doboz.

8589130456472-light-android-wallpaper-hd

Fessük át az iskolát! A fényfestés művészete és matematikai összefüggései címmel Szuhay Marci és a Mediátor kreatív csapata egy izgalmas fénykörnyezetet varázsol a diákok tervei alapján és a közreműködésükkel az ANK színháztermébe.

Szétszedjük, összerakjuk, lapot kérünk!

Dr. Vörös László és csapata óriás-DNS modellt épít Zometool-ból a Pécsi Tudományegyetemen

Dr. Vörös László és csapata óriás-DNS modellt épít Zometool-ból a Pécsi Tudományegyetemen

Dr. Vörös László, a Pécsi Tudományegyetem tanára, aki nemrégiben egy óriási DNS-modellt is megépített a csapatával,  ezúttal is meghökkentő konstrukciókat készül a diákokkal közösen létrehozni. Műhelyének címe: Többdimenziós kockák két- és háromdimenziós modelljei, kapcsolatuk a művészetekkel. Az építkezés Dr. Stettner Eleonóra, a Kaposvári Egyetem Matematika és Fizika Tanszékének vezetője és az ÉlményMűhely kutatási koordinátora műhelyének is meghatározó tevékenysége lesz. Azonban itt a szögletes alakzatokból buborékok is születnek. Hogyan? Kiderül majd A platóni testek építése és  Zometool buborék műhely foglalkozáson.

A felsős tanulók mellett az alsós diákok sem maradhatnak ki a mulatságból! Dr. Arató Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem tanára, a kooperatív tanulás szakértője és Auth Andrea tanárnő, aLapot kérünk!” játékos matematikai kompetencia-fejlesztő készlet megálmodója két foglalkozás keretében próbálják ki játékaikat a legkisebbekkel.

DSC_0603

Szabó Ildikó, az ANK matematika-fizika tanára, az ÉlményMűhely pedagógiai vezetője, Kovács Gábor rajztanár, Odrobina Brigitta tanítónő és Mihály Judit tanárnő a Magyarországon egyedül az ÉlményMűhely által használt koreai 4Dframe készlettel óriásfraktált, Zometool-lal pedig kvázikristály szerkezeteket építenek. Somosi Ilona énektanár Katedrálisok harangjátékai: a váltott harangozás matematikája címmel a muzsika és a kombinatorika kapcsolatába avatja be a gyerekeket. Gyarmati Ida az ÉlményMűhely óriáscsempéinek segítségével a különféle mintázatok és szimmetriák birodalmát fedezi fel a diákokkal. Kapornokiné Pauer Ildikó 4Dframe építőműhelyének keretében a focilabdák, a fullerén molekulák és polimerláncok közötti összefüggésre derül fény. Hajnal Éva és tehetséges diák segítői Proksza Lili és Jakabos Vivien ugyancsak a legkisebbekkel közösen dolgoznak: a fantasztikus JOMILI készlet segítségével egészen biztosan különleges alkotások születnek majd!
A program zárásaként a diákok élménybeszámolóját vezeti: Odrobina Zoltán, az ANK I. számú Iskola Intézményegység vezetője.

IMG_2150

A program az NTP-MTI-14-0211 számú, „ÉlményMűhely Tehetségkör a jövő szakembereiért” című pályázat keretében valósul meg.

emmi_logo emet_logo_szines ntp_72_rgb Alap CMYK

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Blue Captcha Image
Refresh

*

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com